“A betegség célja az, hogy rábírjon minket hibás viselkedésünk feladására.”

(Dr. E. Bach)

Újabb felfedezések

Érdeklődésem a biológiai részünk szenvedésének enyhítése terén tovább ösztönzött. Megismerkedtem a hagyományos kínai orvoslás meridián gyógyászatával, melynek felfogása szerint az energiapályákon – melyek behálózzák egész testünket -, áramlik a csi, az éltető energia. Az életünk folyamán bekövetkező testi, lelki traumák energia blokkot képeznek a meridiánok különböző területein, melyek bizonyos szervek, szervrendszerek energia hiányához, elégtelen működéséhez,  majd megbetegedéséhez vezetnek. Ennek az elméletnek a kapcsán újra a megelőzés, illetve a már kialakult betegség folyamat megfordításának a kérdése merült fel bennem. A különböző szervek, szervrendszerek összefüggése az érzelmeinkkel ismét felkeltette az érdeklődésem. Ezek energiazavara befolyásolja lelki egyensúlyunkat, tulajdonságaink, személyiségünk torzulhat, melyeknek más és más pszichés megnyilvánulásai vannak. Ezek a jelzések is segítenek megérteni a lélek üzeneteit.

Kitágult szemlélet, széles eszköztár

A fizikum megsegítésére az Energy cég: Pentagram regenerációs termékei adnak enyhülést. Ez az öt fajta készítmény, a HKO öt elem tana szerint, lefedi az összes energia pályát testünkben. Az öt különböző gyógynövénykeverék a biorezonancia elvén, bioinformációval is rendelkezik. A bioinformáció a bennünk felborult rezgés-egyensúlyt állítja helyre, így segítve a gyógyulást. Tökéletesen párosítható a Bach-gyógyírekkel, mivel mindkettő rezgés-információt közvetít az egyensúly helyreállítására. A Pentagram termékek a fizikai síkon működnek, a Bach-virágok gyengéd, szubtilis rezgéseivel a lélek, a szellem és az aura síkján segítenek.

A készítményeket abban az esetben javasolom a Bach virágok mellé, mikor nagyon előrehaladott már a fizikai probléma, a szenvedés enyhítésére. Megfigyeltem, hogy bizonyos személyeknél a túlzott fizikai szenvedés teljes zárlatot vált ki és ebben az állapotban megszűnik a “kommunikáció” közte és a külvilág között. Totális védekező állapot jön létre. Ilyen extrém helyzetekben próbálkozom az energiagyógyászat ezen termékeivel, mivel ezek szinte azonnal hatnak, erősítve a fizikum energetikáját.

Gyors ütemben oldják fel az energia blokkokat, regenerálják az energia pályákat, míg a virágeszenciák oldják a lelki problémákat, traumákat és segítenek a kiváltó ok tudatosításában.

A fizikum megsegítésére időnként  a homeopátia néhány készítményét, illetve a Schüssler sók közül javasolok néhányat, melyek az idegrendszert támogatják depresszió vagy pánik betegség esetében, a Bach-virágok mellett.

A fenti fizikum segítő készítményeket, akárcsak a Bach-virágokat, előbb saját magam megsegítésére alkalmaztam a gyógyírekkel kombinálva. Az általuk nyert pozitív tapasztalatok késztettek arra, hogy bővebb ismereteket szerezzek ezen gyógymódokról. Ezek után kezdtem el javasolni a hozzám fordulóknak is, fizikai szenvedésük enyhítésére.

A fizikumra irányuló figyelmem a szenvedés enyhítése, egészségének megőrzése és a károsodások, betegségek megelőzése, illetve a folyamat könnyebb visszafordítása céljából történt.

Mivel testünk a földi hordozónk, ezért  jó  ha kímélettel, szeretettel és odafigyeléssel viszonyulunk hozzá.

“A betegség nem kegyetlenség, nem is büntetés, hanem egyfajta korrekció. A lélek eszköze, amellyel rámutat hibáinkra, hogy visszatartson a nagyobb tévedések elkövetésétől, megakadályozza, hogy további kárt okozzunk, és visszavezessen az igazság és fény útjára, amelyről soha nem kellett volna letérnünk.”

(Dr. E. Bach)

“Azért betegszünk meg tehát, hogy gyorsabban fejlődhessünk. Bármily kegyetlennek is tűnik a betegség első pillantásra, természete valójában jótékony. Ezt a módszert választotta atyai, szerető Lelkünk, hogy a megértéshez vezető útra segítsen minket.”

(Dr. E. Bach)

Nézzünk a fejünkbe

A fizikum, a biológiai oldal  megközelítése mellett, a lélek, a psziché megismerésére is ugyanazok a motivációk vezettek.

Számtalan könyv került az utamba, “érkezett el” számomra, melyek mindig az éppen aktuális kérdésre adtak választ. A Bach-virágterápia által segített gyógyulási, majd önismereti folyamatom kapcsán felmerült kérdések, feltárult felismerések  vagy a “vak” foltok megtalálásában segítettek.

Bach doktor: Gyógyítsd tenmagad, Szabadítsd fel tenmagad című művei, Ruediger Dahlke: Depresszió című könyve vagy Eli Jaxon-Bear: A megszabadulás enneagramja című könyve és a többi számtalan, pszihiáterek, pszihológusok által írt lélektani művek, vagy a reinkarnáció témakörével foglalkozóak elolvasása után minden esetben megfogalmazódott bennem, hogy mindenik ugyanarról szól, csak a módszer változik, csak a nyelv más.

  • Például az önismeret fontossága: személyiségünk, elménk működésének a megértése, a társadalom, a család szerepe (sztereotípiák) és belső hajlamaink (archetípiák) szerepe egonk kialakulásában.
  • Vagy sorsunk, karmánk és genetikai örökségünk összefüggésének felismerése, illetve a generációkon át “öröklött” családi viselkedés-minta felismerése és választott nemiségünk közötti összefüggés meglátása.
  • Valamint a legfontosabb a kivetítés csapdája – rajtunk kívül álló okok, például események vagy más emberek okolása -, és a mindenkori saját választás és felelősség felismerése és megélése.

Nagyszerű élmények voltak még számomra egy ismerős pszichoterapeuta doktornővel folytatott beszélgetések, eszmecserék. Segített nekem a felmerülő kérdéseim, meglátásaim, tapasztalataim tisztázásában. Beszélgetéseink alatt konkrét betekintést nyerhettem az emberi lélek rejtelmeibe, a különböző karakterű ego-struktúrák felépülésének folyamatába és végül egyértelművé váltak számomra azok a törvényszerűségek, összefüggések, melyek működtetnek minket, itt ebben a világban.

 

Világszemléletem

Hasznosnak bizonyultak számomra a különböző megközelítések, érdekes volt látni ugyanazoknak a folyamatoknak a sokszínű interpretálását. A más és más megközelítés, látásmód, szóhasználat, kifejezés használat sokat segített a saját kommunikációm fejlesztésében is, mely elengedhetetlen fontossággal bír a Bach-virágterápiában. Minden ember más-más beállítottságú, érzelmi típusú, ezért esetenként más és más megfogalmazás, interpretálás a célravezető.

Végül a könyvek nyújtotta információkból, a doktornő által megismert tényekből és a magam tapasztalatából álló kirakós kép összeállt egy egységes egésszé. Rájöttem, hogy míg nem ismerjük saját magunk működését, minden nagyon bonyolultnak, érthetetlennek tűnik. Viszont ha elérjük önmagunk megismerését, meglátjuk a végtelen egyszerűséget és egyértelműséget. Mikor megismerjük egyéni fizikai működésünk, ego felépítésünk (személyiség és karakter), majd mindezek után felismerjük Lélek minőségünk, valamint Szellemünk, akkor eltűnnek az ijesztő rejtelmek, az addig láthatatlan, értelmezhetetlen, misztikus történések. A megismerés eloszlatja a félelmet és megerősíti a hitet.

“Az igazságot nem kell analizálni, nem kell vitázni róla, vagy szavak tömegébe burkolni. Egy pillanat alatt felismerhetõ, belőlünk fakad.” (Dr. E. Bach)

“Az ember történelme minden évszázadában hitt abban, hogy valami olyan lakozik benne, ami nagyobb és csodálatosabb testénél, s ami a halál után is tovább él. Időtlen idők óta él e hit az ember lelkében. Minden kedves mosoly, gondolat, és tett, minden, ami mások iránti szeretetből, szimpátiából vagy együttérzésből fakad, bizonyítja azt, hogy több van bennünk, mint ami látszik.” (Dr. E. Bach)

Élet szemléletem

Testtudatosság, Elmetudatosság, Lélektudatosság, Szellemtudatosság.

A Testtudatosság fontos, hogy megőrizzük biológiai részünk tökéletes mechanikus működését.

Az Elmetudatosság az ego megismerése: személyiségünk és benne karakterünk kialakulásának körülményei, azok a  “programok”, melyek működtetik ezt az önvédelemre “szolgáló” álarcos-páncélt, mely eltakarja igazi Önvalónk. A betegségeink okozója az, hogy már gyerekkorban azonosulunk felvett egonkkal, “elfeledve” mindazt aki és ami eredendően Vagyunk. Feltérképezve tulajdonságait, megismerve működésének törvényszerűségeit, áthangolhatjuk lelkünk hullámhosszára.

A Lélektudatosság bekövetkezik, mikor az ego áthangolása által egyre tisztábban halljuk a Lélek hangját. Tovább haladva  egyszer csak felismerjük, hogy ő a kapocs, a tolmács, a közvetítő Szellemünk és fizikai részünk között.

A Szellemtudatosság az igaz Önvalónk felismerése, megértése, a teljes azonosulás eredendő Énünkkel, Minőségünkkel és erre az életre szóló igaz Élettervünkkel.

“Ezeknek a gyógyíreknek az a dolguk, hogy növeljék rezgésünket és megnyissák csatornáinkat Szellemi Énünk befogadására, hogy eláraszthassa természetünket azokkal a szükséges erényekkel, melyek elmossák a kárt okozó hibákat.” (Dr. E. Bach)

Önmagunk megismerése visz közelebb másokhoz, önmagunkon keresztül értjük meg mások problémáját és önmagunk elfogadása vezet el mások teljes elfogadásához. A segítség nyújtás legegyszerűbb, legsikeresebb módja.

Ezek a felismerések abban segítenek a Bach-virágterápiában, hogy még kiterjedtebb holisztikus látásmóddal szemléljem az embert és a problémáját. Az emberi fizikum, az elme és a lélek  működésének törvényszerű folyamatainak bizonyos mértékű ismerete segít a megfelelő eszenciák, főleg a típusszerek gyorsabb felismerésében.

Másrészt pedig hatékonyabb a pácienssel való kommunikáció. Könnyebben megértésre kerülnek számára a benne zajló folyamatok, az ok okozat összefüggések, ezzel felváltva a kiszolgáltatottság, tehetetlenség érzését. Ez a legtöbb esetben reményt ad számukra. A remény pedig fél gyógyulás.

Az utam folyamán sikerült megértenem az Egyszerűség hatékonyságát ebben a komplex gyógyítási módszerben, mint a Természet működésének egyszerűsége, egyértelműsége az Univerzumban. A Bach-virágok segítségével pedig sikerült megerősödnöm igaz Önvalómban és felismernem életem célját és feladatát.

Ez a Szeretet mint Létforma.

“Az utolsó nagy alapelv a minden dolgok Egységének felismerése, hogy minden dolgok Teremtője a Szeretet és minden, amit ismerünk végtelen formagazdagságában e Szeretet megnyilvánulása…” (Dr.E. Bach)

 

Még nincs hozzászólás

Nincs lehetőség hozzaszólásra.